Első karácsonyunk lesz szétszakított családban.
Szomszédaink útra készültek Romániába, ott töltik az ünnepeket, szívességből felajánlották, hazaviszik a fiamat karácsonyra az apjához és testvéreihez, úgyis arra megy az útjuk. Persze elengedtem, tudom, hogy vágyik nővérei és apja után, és hát a gyerek boldogsága az első.
A téli szünet kezdete előtt két nappal indultak, elkerülve így a csúcsforgalmat. Engedélyt kértem az iskola igazgatójától, hogy a fiam korábban kezdhesse meg a szünetet. Lázas izgalommal készülődött a többszáz kilométeres útra, én meg örültem, hogy legalább ezen a szép ünnepen a testvéreivel lehet. Mindegy, hogy így én teljesen egyedül leszek karácsonykor. Más is túlélte, majd túlélem én is – gondoltam.
A munkanapok elteltek, nem volt időm azzal törődni, hogy egyedül vagyok, kicsit fel is lélegeztem, kicsit elengedtem magam, mikor munka után hazaértem, nem kellett leckét kikérdezni, kívánságokat lesni.
Holnap szenteste. Most érzem igazán, hogy mennyire egyedül vagyok. Se közel, se távol nincs senki, akihez szólhatnék, akivel együtt díszíthetném fel a karácsonyfát, senki se mondja, milyen sütit szeretne az ünnepen, nincsenek kívánságok sem. Egyáltalán: nincs semmi, csak a némaság, a síri csend.
Míg együtt volt a család én is készülődtem az ünnepre, mindenféle finomságokkal, rengeteg sütivel, ki milyet szeret, ez most elmarad. Míg otthon a konyhában tevékenykedtem, exem díszítette a karácsonyfát, volt hatalmas, közös vacsora, ajándékok a fa alatt, lázas csomagbontogatás, nagy nevetések. Most nincs semmi. Nincs kinek készülődjek, nincs kinek örömet szerezzek. Nem is tudom, fel kell-e díszíteni azt a műfenyőt, hiszen úgyse nézi, úgyse látja senki. Persze, feldíszítem, hátha a Jézuska nekem is szánt valami kis apróságot, legyen hová letegye. Talán jön egy kedves szó, talán egy simogatás, talán egy ölelés, hogy némi melegséget hozzon ebbe a megkeseredett szívembe, ebbe a fájó, magányos lelkembe.
Csak lennénk már túl rajta! Lenne már vége! Nincs még egy olyan ünnep, mely ennyi fájdalmat, ennyi szomorúságot szorítana egy magányos szívbe, mint a karácsony. A szeretet ünnepe. Egyedül.
„Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedül vagyok.”
/Petőfi Sándor/
