Sejtettem, hogy a tegnapi számítógépes dolog nem marad annyiban. Délután kisebbik lányom rendezkedni kezdett a konyhaszekrényben, szétpakolta, elosztotta apjával közös edényeinket. Jobb lett volna, ha kimarad az egészből...

Ma én is benéztem abba a szekrénybe, hát a saját dolgaimat is ott találtam. Magától értetődően kivettem, ami az enyém, miért is hagynám, hogy kisajátítsák, ami a vagyonmérlegben nekem jutott.

Exem az éjszakát szórakozással töltötte, így aztán régen elmúlt a reggel, mikor szobájából kitámolyogva belökte az én szobám ajtaját, és magas C-n elkezdett üvöltözni velem. Laza csuklómozdulattal segitettem neki küszöbön kivülre jutni, de nem hagyta annyiban. Szerinte nekem a házban semmihez nincs közöm, az ingóságok megosztása meg akkortól lép életbe, amikor külön házba költözünk. Hát ez egyáltalán nem így van, de még mindig nem fogta fel, hogy az ingóságok megosztása megtörtént, ő azt a bíróság előtt jóváhagyta, egyúttal lemondott fellebbezési jogáról. Próbáltam vele megértetni, hogy itt már mindennek van tulajdonosa, semmi sem közös, de ebből csak annyi jutott el a tudatáig, hogy a fagyasztóláda az övé, abból azonnal pakoljak ki. Hát megtettem, ebből ne legyen vita.  Lényeg, hogy az osztozkodásnál én kaptam több pofont, ő meg számolt: 1:1, 2:1, 3:2, 4:2.... itt lett elegem belőle, hiszen úgysem birok el vele. A fiamat átküldtem a szomszédba, szegény üvöltve rohant át, hogy az apja megint veri az anyját. Én meg elindultam látleletet vetetni, hogy mindenről legyen nyom. Holnap feljelentem a rendőrségen, eljárást indítok ellene, talán mostmár lesz is valami, hiszen nem családon belüli erőszakról van szó, már nem vagyok a felesége.

A kora délutáni órákat a szomszédban töltöttem a gyerekkel, míg nagylányom haza nem érkezett. Exem időközben elment kapitány-anyóshoz, panaszkodni. Persze, megint azt mesélte, én provokáltam. Persze, ki se józanodott az éjszakai mulatozásból...

Később mondta a lányom, kapitány-anyósnál kitalálták, pár napra költözzön oda exem. Végre egy jó ötlet exanyóstól! Végleg is hazavihetné a fiát, legalább csend lenne itthon és nyugalom.

Egyetlen jó dolog történt ma: nagylányom megsúgta, de még ez nem 100%, exanyósék úgy gondolják, leghamarabb úgy vethetnek véget ennek az egésznek, ha engem kifizetnek a házból. Istenemre, másra se vágyom, csakhogy fél házam árával a zsebemben lelépjek végre ebből a diliházból! Engem meg egyáltalán nem érdekel, exanyós segíti ki a fiát pénzzel, vagy hitelből fedezik, csak a részemet kapjam a kezembe! Elhúzok innen, még hátra se nézek!

Ez a hír kicsit feldobott ám a verekedés után. Alig várom, hogy a hír igazzá váljon, és végre elindulhassak megkezdeni az új életemet!

Ja, exem ma is megfenyegetett, hogy elveszi tőlem a fiamat. Na, csak próbálja meg! Semmi esélye nincs! Ez azért jó érzés! Sőt, nehogy én vonassam meg tőle még a láthatási jogát is! Nem az a kis beszari vagyok ám, mint kb. egy évvel ezelőtt, mikor még szólni se mertem! Ma már ki merem ám nyitni a számat, és ha pofon vágnak, visszaadom! (Legalábbis megkísérlem!)